Első alkalommal rendezte meg a Békési Települési Értéktár Bizottság a kulturális központ és a városvédők támogatásával a békési helyi értékek versenyét.
A vetélkedőre a város iskolái 7-8. évfolyamos osztályok tanulóiból 14 csapatot állítottak ki. Az érdekes feladatokat Dávidné Gyarmati Zsuzsanna, az értéktár bizottság tagja állította össze, a versenyt Barna Zoltán bizottsági tag vezette le. A megjelenteket Polgár Zoltán alpolgármester úr köszöntötte. A zsűriben Mucsi András, dr. Pappné Darida Andrea, Barna Zoltán és Deákné Domonkos Julianna foglalt helyet, a javító-pontozó munkát Szegfű Katalin és Lukács Eszter segítették. Az első és harmadik helyezett csapat a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskolából került ki, második helyen pedig a Szegedi Kis István Református Gimnázium 8.B osztályos (hat évfolyamos képzésben részt vevő) gimnazistái végeztek. Minden versenyző megkapta a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület kiadványát, a dr. Fábián Judit tollából származó Emlékhelyek Békésen című könyvet.
Köszönet minden segítőnek, versenyzőnek és felkészítőnek (Sasné Anikó, Bagita Attila)!