2025. október 7-én játékos beiskolázási délutánra hívtuk és vártuk intézményünk hatodik évfolyamos diákjait.
A rendezvény célja egyrészt, hogy közelebb hozzuk az általános iskolai korosztályt a középiskolai léthez, másrészt, hogy megismerkedjenek a Gimnázium épületével, találkozzanak a középiskolában tanító pedagógusokkal. A délután során a 6. A, 6. B és 6. C osztályok diákjai rövid tájékoztatót hallgattak meg a hat évfolyamos gimnáziumi képzésről, a középiskolai diákéletről, az intézményegység által kínált lehetőségekről, majd angol nyelv, magyar-történelem és sport témában mérték össze tudásukat, ügyességüket osztályfőnökeik, Turi Enikő, Vér Ferencné és Szeverényi Valéria kíséretében. Bízunk abban, hogy a résztvevő diákok új információkkal, kellemes élményekkel és tapasztalatokkal távoztak a Gimnázium épületéből.