📖✨ Népmese napi családi délután az óvodánkban ✨📖

A Békési REFI Csillagfürt Református Óvodájában a Népmese Napja minden évben különleges alkalom

Pompás Mesés Óvodaként hisszük, hogy a mese sokkal több, mint egy elmondott történet. Kapcsolatot teremt gyermek és felnőtt között, fejleszti a képzeletet, gazdagítja az érzelmi világot, és észrevétlenül közvetíti mindazokat az értékeket, amelyekre a gyermekek később is építhetnek. ❤️
A mesék világa a kézműves tevékenységekben, a játékokban, a dalokban és a közös élményekben elevenedett meg egész héten. Ez a tartalmas hét készítette elő pénteki közös mesedélutánunkat, amelyre szeretettel hívtuk a családokat. Nagyon sok család látogatott el hozzánk, s külön öröm, hogy a környező településekről és Békéscsabáról is kíváncsiak voltak erre a programunkra. Az idei ünnepünk azonban a mesék mellett a háláról is szólt. 🏡💛
🙏 Különös jelentőséggel bír számunkra, hogy immár 15 éve református óvodaként végezhetjük nevelőmunkánkat. Tizenöt év, amely mögött megannyi gyermekmosoly, ölelés, közös imádság, ünnep, találkozás és felejthetetlen emlék áll.
Hálás szívvel tekintünk vissza erre az időszakra. Hálát adunk Istennek azért, hogy megtartotta és vezette közösségünket, erőt és lehetőséget adott feladataink elvégzéséhez. Hálásak vagyunk a ránk bízott gyermekekért, a családok bizalmáért, munkatársaink elhivatott szolgálatáért és mindazokért, akik az elmúlt évek során hozzájárultak óvodánk fejlődéséhez.
Református óvodaként fontos küldetésünk, hogy a keresztény értékeket, a szeretetet, az egymásra figyelést, az elfogadást és a közösséghez tartozás örömét a mindennapok természetes részévé tegyük. A magyar népmesék gazdag világa ebben is segítségünkre van, hiszen történeteikben újra és újra megjelenik a jó győzelme, a segítő szándék, a hit, a remény és a kitartás ereje. 🌿
Ahogyan egy mesében, úgy óvodánk életében is újabb és újabb fejezetek kezdődnek. Vannak kihívások, örömök, találkozások és közös sikerek. Mi pedig hisszük, hogy Isten gondviselő szeretete továbbra is kíséri közösségünket ezen az úton. Ebben az évben az Örömalma című mesét hallhatták a családok Pásztorné Balogh Erika óvó néni által. ✨
A Népmese Napján ismét megtapasztalhattuk, milyen jó együtt lenni, együtt örülni, közösen megélni hagyományainkat. Hiszen az élőszavas mesemondást követően a családok hét mesés állomáson járva újra átélhették a mese fordulatait, és maguk is részeseivé válhattak a történetnek. A gyermekek szüleikkel, nagyszüleikkel együtt indulhattak el a mesebeli úton, ahol a játékos feladatok, a közös felfedezések és az együtt átélt pillanatok tették igazán emlékezetessé a délutánt. 👨‍👩‍👧‍👦📚
🍎🍂 Hazaindulás előtt a családok nagyon szép gondolatokat osztottak meg velünk arról, miért is hálásak, és ezek az Örömalmák azóta is óvodánk aulájában olvashatók a Hálafánkon.
❤️ Köszönjük a családoknak, hogy részesei voltak ünnepünknek, és velünk együtt őrzik, éltetik és adják tovább a mesék csodálatos örökségét.