Október hónapban már hagyománnyá vált, hogy minden óvodai csoportunk ellátogat a templomunkba.
A gyermekek között vannak olyanok, akik már sokadjára jönnek, míg másoknak ez a látogatás az első élménye Isten házában.
Az Igazgyöngy, Aranyalma, Bíborka és Liliom csoport kicsinyei és nagyjai idén is vidáman érkeztek a hatalmas református templomba. Egy rövid éneklés, játékos megfigyelés után birtokba vehették a templomteret. Nagy kaland volt feljutni a szószékre és a karzatra, ám a legjobb rész a mikrofon kipróbálása és a közös harangozás volt. 🔔😊
🙏 Bízunk benne, hogy a gyerekeket és családjukat gyakran köszönthetjük majd a templomban, ahol a gyülekezet szeretete mellett Isten közelségét is megtapasztalhatják!